Csatlakozás a Servier csapatához
„Csoportunk valódi ereje az emberi tőkében, nem a pénztőkében rejlik”
(Dr. Jacques Servier)
A Servier csoport tevékenysége – az innovatív gyógyszerek felfedezése, kifejlesztése, a betegek gyógyításban felvállalt globális szerep – hosszú távú feladat.
Hisszük, hogy a teljes vállalat sikere minden egyes munkatársunk elégedettségén alapul. Különös figyelmet fordítunk munkatársaink vállalatunkon belüli integrációjára és fejlődésére.
A Servier hosszú távon számít munkatársaira.
Fontosnak tartjuk, hogy stabil munkahelyet, biztos anyagi hátteret nyújtsunk dolgozóink számára, ahol egy jó közösség tagjaként színvonalas, igényes körülmények között kamatoztathatják tudásukat, és ahol a szakmai fejlődésre minden lehetőség adott.
A Servier nagy fontosságot tulajdonít a folyamatos magas színvonalú képzésnek.
Az újonnan belépők több hetes egyénre szabott képzés keretében ismerkedhetnek meg a rájuk váró feladatokkal, elvárásokkal. Lehetőség van arra, hogy ezen időszak alatt fejlődjenek, megfelelő magabiztosságra tegyenek szert úgy szakmai, mint személyes vonatkozásban.
Munkatársaink azért választották a Servier-t és ragaszkodnak a vállalathoz, mert cégünket a fejlődés iránti elkötelezettség vezéreli: az újabb ismeretek megszerzése révén a személyes valamint a vállalati fejlődés. A Servier értékrendje szerint mindenki egyaránt fontos. Feladatunknak tartjuk, hogy olyan légkört teremtsünk, amely mindenkinek biztosítja azt az alkotó környezetet, ahol a legjobb képessége szerint tevékenykedhet.
Vezetőink többsége pályakezdőként csatlakozott a Servier-hez. Napjainkra már felelős pozícióban vesznek részt a cég irányításában.
Ha egy vállalkozás képes felszínre hozni az egyes munkatársakban rejlő lehetőségeket, az önmagáról is képes gondoskodni! Ebben az interaktív dinamikában a munkatársak magukénak érezhetik a cég sikereit, hiszen az elért eredmények személyes teljesítményük gyümölcse.
Karrierutak
A Servier Hungária Kft.-hez pályakezdőként került munkatársaink írták:
Kutatás-fejlesztés projekt vezető
Gyógyszerészként végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen.
Olyan vállalatot kerestem, mely originális gyógyszereket állít elő, nagy hangsúlyt fektet a gyógyszerkutatásra. Vonzott ez a terület, szakmailag nagyon érdekelt a gyógyszerfejlesztés záró stádiuma, a klinikai kutatás.
A Servier-nél megtaláltam a számításaimat. Gyógyszerismertetőként kerültem be a csapatba, aminek nagyon örültem. Két évet töltöttem ebben a munkakörben és nagyon hasznosnak találtam ezt az időszakot. Megismertem a vállalati kultúrát, átfogó ismeretet kaptam a gyógyszereinkről, miközben élveztem, hogy egy lelkes csapat tagja vagyok. Lehetőségem volt nyüzsögni, kapcsolatokat kiépíteni. Teljesítményem alapján a legjobb három gyógyszerismertető közé kerültem. Minden bizonnyal ez is segített abban, hogy amikor a nemzetközi klinikai gyógyszerkutatási osztályon megpályáztam egy monitori pozíciót, sikeresen elnyertem.
Bizalmat és támogatást kaptam úgy emberileg, mint szakmailag. Azóta is ezen az osztályon dolgozom, időközben sok új szakmai tapasztalatot nyertem. A karrierem is ezen a területen halad előre, jelenleg klinikai projektek vezetésével foglalkozom.
Szakorvos látogató
Több mint egy évtizede vagyok a Servier Hungária Kft. munkatársa a sales csapatban. Jelenleg szakorvos látogatóként dolgozom cégünk egyik kiváló, innovatív termékével. Gyakorló orvosként, egy nehéz, de megfontolt döntés után újabb kihívásokat, változatos, rugalmas, biztos egzisztenciát biztosító, érdekes munkát keresve jelentkeztem a Servier csapatába. Döntésemet befolyásolta, az első perctől nagyon vonzó volt számomra a cég magas minőséget képviselő innovatív termékei, és a Servier minden körülmények között etikus promóciós tevékenysége, humánpolitikája.
És nem csalódtam... Találtam egy olyan munkát és céget, ahol kiváló munkatársakkal, jó csapatban évek óta megelégedettséggel, motiváltan dolgozom, ahol értékelik és elismerik a befektetett munkámat, tudásomat, aktivitásomat. Több terméket én vezettem be a területemen és alapoztam meg azok sikerét. Szeretem a munkámban, hogy innovatív termékeink kapcsán ismertetünk meg látogatott orvosainkkal olyan újdonságokat, újszerű hatásmechanizmusokat és tudományos eredményeket, melyek jelentősen befolyásolták és mind a mai napig befolyásolják az orvosi gondolkodást és terápiás gyakorlatot.
Az elmúlt évek alatt megtanultam egy „új szakmát”.A céges képzéseknek és a mindennapi tapasztalatoknak, kihívásoknak köszönhetően nagyon sok mindenben fejlődtem, változtam,úgy érzem, előnyömre. Cégünknél a rendszeres szakmai képzések mellett az évek során számos, kommunikációs, eladás-technikát és személyiséget fejlesztő tréningen vettem részt, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy munkámat sikeresen, magabiztosan és eredményesen tudjam végezni.
Bizalom, lehetőség, jövő
Nem tévedek, ha azt mondom, hogy mindannyian értékeljük ezeket a fogalmakat és keressük az életünk során. Én is így vagyok ezzel, és szerencsésnek tartom magam, mert itt, a Servier-nél ezt megtaláltam.
Bizalom: az első, amit tapasztaltam, amikor beléptem a céghez 2005-ben. Bizalmat és támogatást kaptam, ami önbizalmat adott. Ezt igyekeztem munkámmal meghálálni, amiért a legmagasabb elismerést kaptam, amit egy látogató kaphat.
Lehetőség: az elismerésen túl, a további motivációhoz fejődési lehetőségre van szükség. Ezt szintén megkaptam. 2009-ben éltem a felajánlott lehetőséggel, és beléptem arra a területre, ahol a tudásomat és tapasztalatomat a kollégáim segítségére és fejlesztésére tudtam hasznosítani. Ez nem jöhetett volna létre a nélkül a magas színvonalú szakmai háttér nélkül, amivel a Servier rendelkezik, és amire méltán büszke.
Jövő: számomra a jövő most kezdődik, újabb bizalmat és lehetőséget kaptam. Ezzel a szakmának újabb dimenzióit váltak elérhetővé.
Az én példám nem kivétel. Mindez természetes egy olyan mentalitású cégnél, ahol az ember érték, és ahol a tudomány ezt az értéket hivatott védeni. És ez nyugalommal és büszkeséggel tölt el.