A Servier egy nemzetközi gyógyszeripari vállalat, amelyet egy non-profit alapítvány irányít. Székhelye a franciaországi Suresnes-ben található. Szilárd földrajzi jelenlétre és a 2023-ban elért 5,3 milliárd eurós ár bevételre támaszkodva a Servier ma már közel 140 országban, több, mint 22 000 embert foglalkoztat világszerte. A Servier egy független csoport, amely árbevételének több mint 20% -át évente kutatás-fejlesztésbe fekteti.

Első laboratóriumunk 1954-ben történt megnyitása óta elkötelezettek vagyunk a terápiás fejlesztés mellett, amellyel a páciensek igényeit szolgáljuk ki egészségügyi szakemberek bevonásával. A társaság első szabadalma Dr. Beregi László magyar tudóshoz kapcsolódik, aki a 80-as évekig a Servier kutatási osztályának vezetőjeként dolgozott. Hazánk a Servier csoport számára a kezdetektől stratégiai ország volt, ezért itt minden lehetséges működési területet bevezetett, az alapkutatástól (SRIMC) a klinikai kutatáson (ICTR) és a gyártáson keresztül a forgalmazásig. Ezzel a négy egységgel Franciaország mellett Magyarország az egyetlen ország, amelyben a fenti tevékenységek összpontosulnak.

A Servier a kardiometabolizmus és a vénás betegségek terén világelső, az onkológia területén pedig jelentős irányváltást hajtott végre, amely stratégiai növekedésünk új pillérét jelenti. A Csoport kutatás-fejlesztési költségvetésének közel 70%-át erre a területre fordítja, azzal az ambícióval, hogy célzott és innovatív szereplővé váljunk a ritka rákos megbetegedések kezelésének fejlesztésében.

A neurológia kulcsszerepet játszik jövőbeni fejlődésünkben. A Servier ezen a területen néhány meghatározott betegségre összpontosít, ahol a pontos betegprofilozás révén a precíziós orvoslás lehetőséget teremt a célzott és hatékony terápiás megoldások biztosítására.

Annak érdekében, hogy mindenki számára elősegítsük az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, a Servier csoport minőségi generikus gyógyszerek széles választékát is kínálja, amelyek lefedik a legtöbb terápiás területet.

Mi erősen hiszünk abban, hogy az összes tevékenységünknek egyetlen célt kell szolgálnia: hogy hatékonyabb terápiával jobban ki tudjuk elégíteni a páciensek igényeit.